Kovács Gábor
Soha nem felejtem el, hogy kik voltak azok az osztálytársaim, akik a bizonyítványosztáskor annak ellenére is mellém ültek, hogy én már csillagot viseltem.
Kovács Gábor
(1932-2024)
Édesanyjával és nagymamájával a budapesti gettóban szabadult föl.
Édesapját Mauthausenbe deportálták, ott halt meg.
Gábor Budapesten, vallásos családban nevelkedett. Szüleinek egy kis üzletük volt a 11. kerületben, Kelenföldön, amelyet a nagyobb zsidó ünnepeken mindig bezártak. Alapfokú tanulmányait egy közeli elemi népiskolában végezte el. 1942-ben felvették a Werbőczy (1945-től: Petőfi) Gimnáziumba, ahova egy zsidó gyereknek nagyon nehéz volt bejutnia. Ő volt az egyetlen diák, aki csillagot viselt a bizonyítványosztáskor. A Petőfi Gimnáziumban érettségizett 1950-ben.
A háború és a holokauszt szenvedéseit gyerekként élte át. Az 1944. március 19-én történt német megszállást követő zsidóellenes intézkedések miatt június 24-én szüleivel a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton lévő egyik csillagos házba kellett költözniük, ahol egy kis lakásban három család lakott. Gábor 1944 nyarán a budapesti Zsidó Tanács futárszolgálatánál segített. A nyilas hatalomátvétel után, 1944. október 17-én gyalogmenetben, egy előzőleg már kiürített Budafoki úti csillagos házba terelték a családot, ahonnan édesapját október 24-én elhurcolták.
A hatóságok elrendelték, hogy a zsidóknak november 8-ig el kell hagyniuk Budát. Gábor édesanyjával elindult egy Vörösmarty utcai csillagos házba, ahol egy kis szobában nagymamája és nagynénje lakott. Édesanyjának útközben eszébe jutott, hogy valamit a Budafoki úton felejtett, és egyedül visszament. A házban azonban már ott voltak a nyilasok, akik el akarták hurcolni. A nagyon tisztességes és bátor házmesternő azonban rákiáltott az egyik fegyveresre, hogy „Mit szólnál, ha a te édesanyáddal csinálnák ezt?” Megjegyezte azt is, hogy „Most ment el a fia, engedd utána menni!”. Így menekült meg.
Gábor a felszabadulást édesanyjával és súlyosan beteg nagymamájával a budapesti gettóban érte meg. Vidéken élő családtagjait koncentrációs táborba hurcolták, ahol két unokatestvére, három nagynénje és három nagybátyja pusztult el.
Édesapját Mauthausenbe deportálták, és a koncentrációs táborban halt meg 1945 januárjában.
Gábor 1938 óta rendszeresen járt a Bocskai úti zsinagógába, ahol 1945 októberében tartották barmicváját. 1945-49 között tagja volt a Hanoár Hácioni ifjúsági szervezetnek, amelynek budai csoportját több éven át vezette.
Középiskolái befejezése után egy orvosi műszergyárban helyezkedett el. 1962-ben villamosmérnöki diplomát szerzett. Évtizedekig különböző vezető beosztásokat töltött be a külkereskedelemben. Eredményes munkájáért több vállalati, illetve miniszteri kitüntetést kapott. Közel tíz évet töltött két külszolgálatban. 1992-ben került nyugdíjba, de vállalkozóként tovább dolgozott.
Az újságírás mindig vonzotta. Az ötvenes években elvégezte a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) újságíróiskoláját. Egyéb tevékenységei miatt az újságírással csak a rendszerváltás után tudott foglalkozni, ami azóta egyre több idejét tölti ki. Az Új Élet állandó munkatársa. Cikkeit hazai és a külföldi lapokban több nyelven publikálja. Tagja a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának. Sok évtizedes tevékenységéért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gyémántdiplomával, a MÚOSZ pedig Vastoll-díjjal tüntette ki. 2020-ban Radnóti Miklós Antirasszista-díjat kapott.
Alapításától tagja a Mazsikénak. A Frankel zsinagóga közösségének a képviseletében részt vesz a BZSH és a Mazsihisz választmányában. Évek óta segíti az Élet Menete tevékenységét. 2023-ban elkísérte a magyar fiatalokat a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából Auschwitzban tartott megemlékezésre.
2022-ben elhunyt feleségével közel hatvan évig éltek együtt. Két fia és hat unokája van.
A szöveget írta: Kovács Gábor
