top of page
Dr. Dancz Gáborné

Dr. Dancz Gáborné dr. Bálint Judit

A gazdaságban, ahová dolgozni vittek minket, frissen fejt tejjel és kenyérrel vártak, ami mennyei eledel volt, olyan, mintha ma dobostortával kínálnának.

Dr. Dancz Gáborné
dr. Bálint Judit
(1933)

Kiskunhalasról Szegeden keresztül deportálták családjával Strasshofba.

A megszállt cseh területeken egy gazdaságba, majd Bergen-Belsenbe kerültek, végül Theresienstadtban szabadultak föl.

Jutka családja Kiskunhalason élt. Édesapja köztiszteletnek örvendő orvos volt. Az egyik betege 1944-ben megpróbálta megmenteni a családot azzal, hogy befogadta őket a tanyájára, de nagyon hiányzott a városban az orvos, ezért visszaköltöztek. A szülei Jutkát a sárga csillaggal nem engedték el a kórusba énekelni, de a református kántortanító ezt nem hagyta annyiban, kiállt mellette és érte küldött két diákot, hogy szükség van rá is.

 

Május 22-én kellett a családnak bevonulni a gettóba, aztán június 10-én vonattal tovább vitték őket Szegedre. Az illető, aki a bevagonírozást szervezte, szintén az édesapa betege volt. Induláskor szalutált és kezet fogott, sírt, ahogy elköszönt. Ugyanúgy sírt az az ismerős rendőr is, aki a vagonban vigyázott rájuk.

 

Szegeden a téglagyárba kerültek, ahonnan három transzport indult. Őket az utolsó, a harmadik vonat Ausztriába vitte, Strasshofba. Ebből az elosztólágerből különböző munkahelyekre küldték az embereket, leginkább gazdasági munkára. Judit családja a németek által megszállt cseh területre került. Az intéző így fogadta őket: „Hölgyeim és uraim, nem tudjuk mással megkínálni önöket, mint frissen fejt tehéntejjel és kenyérrel.”

Azonban erről a viszonylag jó helyről is tovább kellett menniük. Előbb egy másik gazdaságba, Katharinenhofba kerültek, aztán vissza Strasshofba, onnan pedig Bergen-Belsenbe, egy olyan lágerbe, ahol a családok együtt lehettek. Jutka az emeletes priccsekre emlékszik és arra, hogy fölötte jégcsapok lógtak. Még innen is újabb lágerbe vitték őket: Theresienstadtba, egy laktanyába. Ott Jutka édesanyja kiütéses tífuszt kapott és magas láza volt. Ha 1945. május 8-án nem érkeznek meg az oroszok, és nem adnak életmentő penicillint, az édesapa orvosi tudása sem mentette volna meg az életét.
A család egy kórházvonattal jött haza Magyarországra, ahol a pesti gettóban felszabadult nagyszülők már várták őket a pályaudvaron.

 

Sajnos csak két évig örülhetett egymásnak a család, ugyanis 1947 nyarán, pár nap különbséggel, hirtelen rosszullét után meghalt Jutka édesapja, majd a nagypapája is. Mindez feltehetően az egy éven át átélt szörnyűségek következménye volt.

A protréfotókat Ritter Doron készítette.
bottom of page